Főoldal » 2015 » Április » 1 » Bugok, hibák az új Windows 10 build-ben.
09:33:22
Bugok, hibák az új Windows 10 build-ben.

A közel másfél napos tesztelés során az alábbi hibákra, rendellenességekre, bugokra lettem figyelmes:

1, Az Értesítési Központ (Notification Center) indítás után kifehéredett ikonnal jelenik meg a tálcán, holott semmiféle új értesítés nem látható rajta.

2, A hangerő ikon  indítás után néha nem látható, ha látható, akkor viszont gyakran piros jelzéssel, ezért a csúszkával tologatni kell a hangerőn, hogy a piros jelzés eltűnjön. Hozzáteszem, hogy a 10041-es tiszta telepítése során maga a Windows tette fel a VIA HD illesztőjét.

3, A Műveletközpont hibát jelzett, aminek a szolgáltatások között utána kellett nézni, a Windows Update-t kellett konfigurálni, automatikussá tenni és indítani. Ez azért is érdekes, hiszen a frissítések hiba nélkül érkeztek.

 

A képen látható, hogy az Xbox-os játék esetében a rendszer bejelentkezési gondokkal küzd, pedig be vagyok jelentkezve az Xboxon. Tegnap még arra gondoltam, hogy ez majd holnapra megjavul, biztosan csak kezdeti hiba, de ezek szerint nem erről van szó.

 

Ha újabb hibáét, bugot, rendellenességet tapasztalt, kérlek írd le hozzászólásban!



Kategória: Windows 10 | Megtekintések száma: 930 | Hozzáadta:: Mesant
Címkék (kulcsszavak): Errors, bugs, rendellenesség, Windows 10 TP 10049 build, működési hiba

Hasonló anyagok:

Összes hozzászólás: 3

Mesant | 3. hozzászólás | Dátum: 2015.04.06

Újabb adalék, de már a 10051-es - nem támogatott - buildről, amikor a telepítés során elért a fiók beállítások részbe, ott lefagyott. Újraindítottam, sajnos ismét lefagyott.

zeusz731 | 1. hozzászólás | Dátum: 2015.04.01

Nálam  nincs belépési gond

Mesant | 2. hozzászólás | Dátum: 2015.04.01

Arról a képmegosztóról képeket nem fogadunk. Örülök hogy neked működik. De ha csak egyvalakinél nem műxik, az már hiba.
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]