Főoldal » 2013 » November » 27 » Office - A Microsoft Office továbbra is uralja a vállalatok irodáit
11:21:43
Office - A Microsoft Office továbbra is uralja a vállalatok irodáit

A Forrester piackutató által közzétett legfrissebb jelentés szerint, továbbra is a Microsoft Office a legkedveltebb szoftvercsomag, mely a vállalati gépeken megtalálható. A cég felmérése alapján, az Office 2010 jelentősen dominál, azonban a 2013-as verzió is egyre több gépen kap helyzet.

A Forrester piackutató cég összesen 155 vállalati ügyfelének számítógépét használta fel arra a célra, hogy megállapítsa, mely irodai szoftvercsomagot használják vállalati körökben a leggyakrabban a mindennapi munka során.

Az elkészült felmérés szerint, a vállalati gépek 85 százalékát a Microsoft Office 2010-es változata uralja. A második helyet a 2007-es verzió foglalja el, mely még a számítógépek 51 százalékán megtalálható. A hat éve kiadott szoftvercsomagot, az Office 2013-as változata követi 22 százalékkal, bár a jelentés egybeveszi a 2003-as és a korábbi Office változatokat is, melyek együttesen 28 százalékot vágnak ki a képzeletbeli tortából.

A jelentés szerencsére a nyílt forráskódú változatokra is kiterjedt, így megtudhatjuk, hogy az OpenOffice valamint a LibreOffice milyen eredményt értek el. A helyzet azonban elkeserítő, mivel a kezdeti szárnyalás után, a vállalatok inkább kihátrálnak a nyílt forrású irodai szoftvercsomagok mögül, s inkább a Microsoft termékeit részesítik előnyben.

Korábban az OpenOffice még a vállalati gépek 13 százalékán volt megtalálható, mára azonban ez az érték csak 3 százalékot tesz ki. A LibreOffice esetében sem rózsás a helyezet, hiszen a gépek 2 százalékán található csak meg, s használnak is mindennapi munkára. Várhatóan az Office 2013 lesz az, mely az elkövetkező időszakban egyre jobban meghódítja az üzleti életet is, hiszen a 2010-es változatot már nem kapni kereskedelmi forgalomban, a 2013-as verziónak pedig jövőre érkezik az első szervizcsomagja is

Utóbbit, a vállalatok fokozott figyelemmel kísérik, hiszen ezután döntik majd el, hogy váltanak-e az új szoftvercsomagra, vagy maradnak a jelenleg még egy ideig támogatott szoftverük mellett.




Kategória: Egyéb | Megtekintések száma: 743 | Hozzáadta:: Kori

Hasonló anyagok:

Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]