20:39:33 Veszélyes Windows XP mentőcsomagok | |
Úgy tűnik az XP tulajdonosok csak aközött választhatnak, hogy a frissítések hiányának, vagy a nem hivatalos frissítéseknek a veszélyeit vállalják
Közel 13 év után, 2014. április 8-án a Microsoft megszüntette egyik legnépszerűbb operációs rendszere, a Windows XP további támogatását, ezt követően nem adott ki biztonsági frissítéseket a rendszerre. Mike Reavey, a Microsoft biztonsági szakértője ezt azzal magyarázta, hogy „A Windows XP több mint egy évtizedes struktúrán alapul. Ez azt jelenti, hogy mára gyakorlatilag fenntarthatatlanná vált a biztosítása, az XP-hez kiadott biztonsági javítások csak hamis biztonságérzetet adnak a felhasználóknak.”
Ez azonban nem ijesztette el a felhasználókat. Bár az XP a statisztikai adatok alapján már 2013-ra a Windows 7 mögé szorult, Kínában a számítógépek 70 százalékán, mintegy 200 millió eszközön található meg jelenleg is, és idén áprilisban az Egyesült Államok bankjegykiadó automatáinak 95%-án Windows XP futott. Hazánkban az áprilisi adatok szerint az egészségügyi és a betegellátási intézményekben nagyjából 30 ezer személyi számítógépet használtak, melyek több mint 90 százalékán Windows XP működött, de az internetezők körében végzett felmérés alapján az otthoni felhasználók közül is minden ötödik még ezt a rendszert használja.
Az elhagyatott rendszer
Több személy és csoport is fejleszt saját elemekkel felruházott SP4 változatot, kétes eredetű beépített funkciókkal, melynek hatásai nem ismertek, de már arra is volt példa, hogy a letölthető csomag kémprogramokat rejtett magában. Az interneten elérhető nem hivatalos SP4-ek pontos száma nem ismert, ahogy sok esetben alkotóik sem, valamint nincs hitelt érdemlő információ arról sem, hogy az egyes csomagokba milyen frissítések kerültek és milyen veszélyes alkalmazásokat, ártalmas kódokat tartalmaznak.
Mi legyen az XP-vel? Mit tehet a felhasználó?
Miután nincs garancia arra, hogy a telepített csomag rendeltetésszerűen és stabilan fog működni, ezért a nem hivatalos megoldásokkal nem érdemes próbálkozni, mert nem tudhatjuk mennyire veszélyesek. Az adott hivatalos lehetőséget ellenben használjuk ki, minden Windows XP felhasználónak az az érdeke, hogy a hivatalos SP3 kiadása óta kiadott frissítéseket letöltse és telepítse a Windows Update-en keresztül, így legalább a 2014 áprilisáig felfedezett és kijavított hibák és sérülékenységek ellen védett lesz a rendszere.
Ha – legalábbis ideiglenesen – mégis marad az XP a számítógépen, akkor sem érdemes ismeretlen eredetű megbízhatatlan csomagokkal kockáztatni a rendszer még meglévő biztonságát.
| |
Kategória: Egyéb | Megtekintések száma: 1319 | |
Hasonló anyagok: |
Összes hozzászólás: 2 | |||||
| |||||