Főoldal » 2011 » Január » 05
Jónéhány év eltelt a számítógépek elterjedése óta, így tulajdonképpen felnőtt egy generáció, amelyik már a Windows grafikus felhasználói felületéhez szokott, és jórészük nem használt soha DOS-t (Disk Operating System), amely a Windows előtti idők szöveg-alapú operációs rendszere volt, ahol bizony egyesével kellett a parancsokat beírni, akár fájlműveletet szerettünk volna elvégezni, akár egy programot szerettünk volna elindítani.

A DOS az idők múlásával - és a grafikus felhasználói felületek elterjedésével - az átlagos felhasználóknál eltűnt a számítógépekről átadva a helyét - nagyrészt - a Windows operációs rendszereknek.

Persze a Windows tartalmaz egy Parancssornak (Command Prompt) nevezett eszközt, mely a régi szép időket idézi. Ezt megnyitva a Windows-on nevelkedett felhasználók is képet kaphatnak arról, hogyan nézett ki annak idején a számítógép képernyője bekapcsolás után.
Most szeretném bemutatni ennek a kis eszköznek a beállításait, mellyel ugyanúgy (sőt időnként jobban, egyszerűbben, gyorsabban) kezelheted számítógépedet, mint a Windows grafikus felületén keresztül.

Bizonyos határokon belül még ennek az eszköznek is vannak beállítási lehetőségei.
Először is a parancssor megnyitása. Egyik lehetőség a Start menü Minden program részében a Kellékek mappára kattintva megtalálod a Parancssort. Másik lehetőség a ... Tovább »
Kategória: Rendszer (Windows 7)   /   Megtekintések száma: 4580 / Hozzáadta: Mixáj
Dátum: 2011.01.05 | Hozzászólások (0)