Főoldal » 2011 » Január » 5 » A parancssor beállításai
12:49:21
A parancssor beállításai
Jónéhány év eltelt a számítógépek elterjedése óta, így tulajdonképpen felnőtt egy generáció, amelyik már a Windows grafikus felhasználói felületéhez szokott, és jórészük nem használt soha DOS-t (Disk Operating System), amely a Windows előtti idők szöveg-alapú operációs rendszere volt, ahol bizony egyesével kellett a parancsokat beírni, akár fájlműveletet szerettünk volna elvégezni, akár egy programot szerettünk volna elindítani.

A DOS az idők múlásával - és a grafikus felhasználói felületek elterjedésével - az átlagos felhasználóknál eltűnt a számítógépekről átadva a helyét - nagyrészt - a Windows operációs rendszereknek.

Persze a Windows tartalmaz egy Parancssornak (Command Prompt) nevezett eszközt, mely a régi szép időket idézi. Ezt megnyitva a Windows-on nevelkedett felhasználók is képet kaphatnak arról, hogyan nézett ki annak idején a számítógép képernyője bekapcsolás után.
Most szeretném bemutatni ennek a kis eszköznek a beállításait, mellyel ugyanúgy (sőt időnként jobban, egyszerűbben, gyorsabban) kezelheted számítógépedet, mint a Windows grafikus felületén keresztül.

Bizonyos határokon belül még ennek az eszköznek is vannak beállítási lehetőségei.
Először is a parancssor megnyitása. Egyik lehetőség a Start menü Minden program részében a Kellékek mappára kattintva megtalálod a Parancssort. Másik lehetőség a Start menü keresőjébe, vagy a Futtatás mezőbe beírni, hogy cmd, és Enter, ezekre is megnyílik a parancssor ablaka.
A parancssort célszerű mindig rendszergazdaként futtatni, tehát az összes megnyitási lehetőségnél válaszd a Futtatás rendszergazdaként parancsot.
Ekkor megnyílik a parancssor ablaka, elég csúnyán, riasztóan fekete háttérrel, fehér betűkkel, meghatározott méretben.
Ahhoz, hogy hozzáférj a parancssor beállításaihoz, kattints jobb gombbal a parancssor ablakának tetejére (a címsorra), és a megjelenő helyi menüben válaszd a Tulajdonságok parancsot, és megnyílik a Parancssor tulajdonságainak ablaka, melyben négy fület találsz. Ezek a következők:
  • Beállítások (Options) fül: három részből áll:
    • Kurzorméret (Cursor Size): válszthatsz kicsi (Small), közepes (Medium), vagy nagy (Large) kurzorméretet.
    • Előző parancsok megjegyzése (Command history)
      • Pufferméret (Buffer Size): itt adhatod meg, hogy hány kiadott parancsot jegyezzen meg a parancssor (alapértelmezett érték:50, de akár 999 kiadott parancsot is képes megjegyezni)
      • Pufferek száma (Number of Buffer): megadhatod, hogy hány párhuzamosan megnyitott parancssorban jegyezze meg a kiadott parancsokat
      • Régi előfordulások törlése (Discard Old Duplicates): itt a magyar fordítás nem teljesen pontos, ezt a pontot bepipálva, a parancssor csak egyszer tárolja a kétszer vagy többször kiadott parancsokat hogy ugyanazok a többször kiadott parancsok ne foglalják le fölöslegesen a puffert.
    • Szerkesztési beállítások (Edit Options):
      • Gyorsszerkesztés (QuickEdit Mode): engedélyezi a kivágás, beillesztés parancsokat a parancssorban, tehát egy szöveget kijelölve másolható a vágólapra, és onnan bármely szövegszerkesztőbe beilleszthető, illetve a parancsorba is beilleszthetők kijelölt szövegek.
      • Beszúrási mód (Insert Mode): kijelölése lehetővé teszi, hogy a már beírt parancsba utólag a kurzor helyére szöveget szúrjál be.
  • Betűtípus (Font) fül: a betűk méretét és típusát választhatod meg, a két előnézeti ablakban figyelheted a változást.
  • Elrendezés (Layout) fül három mezőből áll, melyek a következők:
    • Képernyőpuffer mérete (Screen Buffer Size):
      • Oszlopok (Width): megadhatod, hogy hány karakter jelenjen meg egy sorban
      • Sorok (Height): hány sort tároljon el a memóriában
    • Ablakméret (Window Size): megadhatod a parancssor ablakának szélességét és magasságát
    • Ablak helyzete (Window Position): megadhatod, hogy hol jelenjen meg az ablak a képernyő tetejétől és bal oldalától számítva
      • A rendszer helyezi el (Let System Position Window): ha bepipálod, akkor a rendszer határozza meg az ablak helyét, és az Ablak helyzete beállítás nem változtatható.
  • Színek(Colors) fül: itt a betűk és a hátterek színeit állíthatod be:
    • Szöveg a képernyőn (Screen Text)
    • Képernyő háttere (Screen Background)
    • Szöveg felbukkanó ablakban (Popup Text)
    • Felbukkanó ablak háttere (Popup Background)

A parancssorban használható fontosabb parancsok leírását itt találod.

 

 

 

Kategória: Rendszer (Windows 7) | Megtekintések száma: 4585 | Hozzáadta: Mixáj
Címkék (kulcsszavak): beállítások, parancssor, command prompt, cmd, szerkesztés

Hasonló anyagok:

Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]