19:27:07 A böngészők svájci bicskája 2. rész | |
Az előző cikkem végén ígéretet tettem arra, hogy hamarosan következik a folytatás. Íme elérkezett annak is az időpontja, hogy a gyakorlati dolgokkal kezdjünk foglalkozni. Az első lépés a telepítés (kivéve, ha hordozható ún. portable verzióról beszélünk, de erről mindjárt szót ejtek). A hivatalos oldalról (http://www.opera.com/download/) máris letölthetjük az operációs rendszerünknek megfelelő stabil verziót. Itt meg is állnék egy pillanatra, ugyanis sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem stabil, hanem fejlesztői verziót töltenek le, és utána panaszkodnak hogy ez sem működik, meg az sem. Ez természetes, hiszen nem kész (végleges) verzióról beszélünk, egy korai alfa verzióban még rengeteg hiányosság és működési zavar lelhető fel, és ez így is van rendjén. Nos azért tettem ezt a kis kitérőt, ugyanis az Opera készítői publikussá teszik a fejlesztői verziókat is, amit programozók, tesztelők, vagy kísérletező kedvű felhasználók így kipróbálhatnak. Ráadásul tehetik ezt oly módon, hogy közben az általuk használt végleges verzió beállításait nem módosítják, teljesen függetlenül fut egymástól az egész. Ez az Opera Next projekt lényege, tehát aki kíváncsi az új fejlesztés alatt álló verzióra az látogasson el a http://www.opera.com/browser/next/ oldalra, ahol jelenleg a 12.00-ás alfa verzió áll rendelkezésre. Visszatérve a telepítésre, miután letöltöttük és elindítottuk a telepítő fájlt, a következő képet látjuk: (természetesen tiszta telepítésnél a középső gombon a telepítés felirat lesz). Ha nincsenek extra kívánságaink a telepítés gombra kattintva egyszerűen telepíthetjük. Ha viszont változtatni szeretnénk az alapértelmezett beállításokon, akkor a beállítások gombra kattintva az alábbi lehetőségek tárulnak elénk. Itt átállíthatjuk a nyelvet, a telepítés módját, az alapértelmezett telepítési mappát (ez a mappa bárhol lehet, vagyis ha egy hordozható eszközre tesszük, akkor egy portable verziót kapunk, vagyis egy általunk teljesen "belakott" böngészőt vihetünk magunkkal bárhová). A böngészőnk használatra készen Telepítés után rá is térek a böngésző fő részeire:Cím sor: -Opera gomb: Ez gyakorlatilag a -Firefoxhoz és a Chrome-hoz hasonlóan, itt is- a menüsort helyettesíti. A klasszikus menüsor visszaállítható a "Menüsáv megjelenítése" opciót kiválasztva. -Előre, vissza, frissítés, belépés, új levél: Az első három gomb jelentéséhez úgy vélem nem kell kommentár. A belépés gombot (ctrl+enter) akkor használjuk, amikor elmentettük a jelszavunkat -az Opera segítségével- egy oldalon, ilyenkor a belépés gombra kattintva az Opera kitölti a felhasználói név és jelszó mezőket, így nem kell azt bepötyögnünk. Valamint az Opera Linkkel azt később átvihetjük másik számítógépre, telefonra. Az új levél gombot már én tettem ki a címsávra, a gyorsabb levélírás érdekében (persze tudom ctrl+M, de nekem így kényelmes). -Cím mező: Sokan nem tudják, hogy a cím mező nem csak a weboldalak címének begépelésére alkalmas. A címmező segítségével kereshetünk pl. az előzmények között (és nem csak címre, hanem szöveg tartalomra is), a könyvjelzőink között, keresést indíthatunk (akár egyedi keresőt használva is). A cím mező eleje mutatja az adott oldal biztonsági szintjét is (szürke: titkosítás nélküli oldal, sárga: biztonságos oldal, zöld: megbízható oldal. Az opera turbó bekapcsolásával pedig azt is kijelzi, hogy mennyi adatforgalmat takarítottunk meg, ami különösen az adatforgalom-korlátos mobilnet esetén nagyon fontos). -Kereső mező: A kereső mező segítségével az alapértelmezett, vagy általunk felvett keresővel kereshetünk hatékonyan. Én speciel nemigen használom, inkább a cím mezőből keresek. -Kiterjesztések(kiegészítők):Viszonylag későn, csak az Opera 11.00-ás verziójában jelentek meg a Firefox által elterjedt kiegészítők. A kiegészítők segítségével a böngészőnk képességeit, kényelmét javíthatjuk -ezekre a későbbi cikkben kitérek majd-. Panelek: A panelekről elmondható, hogy az Opera jellegzetességei közé tartoznak. Gyakorlatilag egy csokorba szedi össze a fontosabb felhasználói funkciókat, amint a képen is látható. A panel alapértelmezetten nem foglal el értékes helyet a böngészés közben, csupán akkor jelenik meg, ha a panelek gombra, vagy az ablak bal szélére kattintunk. A paneleken megjelenő dolgok megjelenése testreszabhat és azon belül is az aktuális panelnek (példánkban a hírcsatornáknak)a kinézete szintén személyre szabható. Fülsáv/állapotsáv: Először a fülsávról ejtenék szót. A fülsáv néhány dologban hasonlít a konkurens böngészőkhöz, mégpedig annyiban, hogy például lehet a füleket rögzíteni, újra tölteni, több fület egyszerre bezárni, a fülek sorrendjét változtatni, és csoportosítani. Viszont néhány dologban eltér, például a fülsávot át lehet helyezni (a fenti képen látszik, hogy nálam például alul van, az állapotsáv felett, de elhelyezhető oldalra is), valamint a füleket ki lehet "nyitni" vizuális füllé (visual tab), ezek a tulajdonságok különösen hasznos széles képernyős (Wide) HD monitorok/tévék esetén, hiszen szélességben viszonylag sok hely áll rendelkezésünkre, míg függőlegesen kevesebb, így az oldalra helyezett fülek segítségével függőlegesen több helyünk marad a böngészésre. baloldalra helyezett "szétnyitott"fülsáv. Nekem nagyon tetszik a fülek csoportosítása opció is, hiszen így csoportosítva fülsávon kevesebb helyet foglalnak, mégis rendelkezésre állnak. Többnyire tematika szerint szoktam a füleket csoportosítani. A csoportosított füleket vagy a mellettük levő kis nyillal lehet "kibontani", vagy a bélyegképre kattintva tudunk váltani köztük, hogy melyik legyen az aktív. Természetesen nem csak 2 fül foglalható csoportba. A fülsávon található még a kuka, ahonnét a bezárt füleket tudjuk újra megnyitni. Jöjjön hát az állapotsáv. Balról jobbra, itt találjuk az Opera Link gombja, amire ha rákattintunk használatba vehetjük, ill. információt kaphatunk erről a funkcióról igaz egyelőre még csak angolul, de van egy remek szemléltető videó, amely bemutatja a funkció lényegét. Az Opera Link segítségével szinkronizálhatjuk az adatainkat/beállításainkat (könyvjelzők, könyvjelzősáv, előzmények, gyorshívó, jegyzetek, keresők, tartalomblokkoló szabályok, jelszavak)a számítógépeink, ill. mobil eszközeink között. Pl. a mobiltelefonomra az Opera Link segítségével pillanatok alatt felkerültek a gépemen használt könyvjelzőim, jelszavaim, gyorshívó beállításaim. A használatához mindössze egy Operás fiókra lesz szükség. Utána találjuk az Opera Unite gombját ez egy nagy lehetőségekkel bíró funkció; amely segítségével néhány kattintással webszervert tudunk varázsolni a gépünkből. De alkalmas arra is, hogy hangot, videót streameljünk egy másik gépre, vagy akár fájlokat osszunk meg vagy akár a webkameránk képét. A következő gomb az Opera Turbo gombja. Három üzemmódja van, Automatikus, Bekapcsolva, Kikapcsolva. Nagy sebességű szélessávú net esetében érdemes kikapcsolva tartani, mobilnet esetén viszont két okból is fontos bekapcsolni. Egyrészt, mivel bekapcsolt állapotában az Opera szerverein keresztül tömörített (így jóval csekélyebb méretű)adatok érkeznek hozzánk jóval kevesebb lesz az adatforgalmunk. És lassú hálózaton értelemszerűen a csekély adatmennyiség rövidebb idő alatt töltődik be ergó gyorsabban jönnek be a böngészett oldalak. Cserébe viszont a képek minősége a tömörítés miatt romlik egy kissé, de úgy gondolom, hogy ez főleg a kis képernyőn netezéskor bőven feláldozható a kis adatmennyiség oltárán. Az Opera Turbo nem tömöríti a videókat, illetve a biztonságos oldalakat. A címsávon található még a nagyítás csúszkája, amivel gyorsan tudjuk nagyítani ill. kicsinyíteni a weboldalakat. A mellette levő nagyítóra kattintva egyszerűen visszaállíthatjuk az oldal méretét 100%-ra, valamint lehetőségünk van a képek tiltására, ill. csak a gyorsítótárazott képek megjelenítésére (ezeknek szintén fontos beállítások lehetnek egy adatforgalom-korlátos net esetén), és beállíthatjuk az illeszkedést, ilyenkor az adott oldal a felbontásunknak megfelelően fog megjelenni, (időnként hasznos lehet). Kissé hosszabbra sikeredett a cikk, mint terveztem. Elképzelhető, sőt biztos, hogy az általam linkelt képek kissé másképpen néznek ki, mint nálatok, ami nem csoda, hiszen mindenki másképpen szabja személyre a böngészőjét. Nekem például nem jött be az eredeti skin, ezért lecseréltem egy kicsit színesebbre. A testreszabással érdemes kísérletezni, pl. a mezőkön, paneleken, füleken használni a jobb egér gombot, így a saját igényeinknek leginkább megfelelő böngészőt kapjuk. A cikk folytatódik... | |
Kategória: Egyéb | Megtekintések száma: 2101 | |
Hasonló anyagok: |
Összes hozzászólás: 4 | |||||||||
| |||||||||