15:15:52 A puding próbája az evés: Windows 8 build 7850 | |
Feltelepítettem a Windows 8 első kiszivárgott verzióját. Csodákat persze nem vártam, hiszen a kiszivárgott verzió 2010. szeptember 22-én készült, tehát közel sem a jelenlegi állapotát tükrözi a Microsoft készülő operációs rendszerének. De hát ki kell próbálni, mert... ki kell próbálni. A telepítése ugyanaz, mint a Windows 7-é, ami nem is csoda, hiszen annak a telepítőjével kúszik fel a 8-as verzió, mivel telepítő DVD-jük nem volt a torrent közzétevőinek, így a Hetes telepítőjével mászik fel a 8-asnak ez a verziója. Természetesen csak angol nyelven telepíthető, viszont a területi- és nyelvi beállításoknál kiválaszthatók a magyar beállítások. Nem csoda az sem (mivel régi a build), hogy az asztal jobb alsó sarkában a vízjel - a szokásos információk mellett - rögtön finoman jelzi is felém, idézem "This copy of Windows is not genuine" (A Windows ezen példánya nem eredeti). Nagyvonalúan figyelmen kívül hagyom eme figyelmeztetést, úgysem akarom végleges operációs rendszerként használni egyenlőre, tehát nézzük miben más, mint a Hetes. Az mindenesetre elég gyanús, hogy még saját magát is Windows 7 Enterprise-nak nevezi. Ugyanúgy, mint a Windows 7 az összes eszközt felismeri, telepíti a drivereket, az első indulásakor már minden működik. Nézzük meg egy kicsit közelebbről... Első változás a tálca jobb alsó sarkában megjelenő kis kép, amely a felhasználó fényképét jelzi ki, rákattintva pedig a felhasználói fiók beállításaihoz, a felhasználó fényképének kiválasztásához, a felhasználóváltáshoz, a kijelentkezéshez, illetve a számítógép zárolásához találhatunk parancsokat. A megjelenés beállításai is ugyanazok, mint a Hetesben, azzal a kivétellel, hogy a háttérképek nem jelennek meg, mivel nem eredetinek minősítette magát az operációs rendszer. A tálcán és a Start menüben tulajdonképpen semmi változást nem tapasztaltam (a jobb sarokban lévő képen kívül), egyenlőre maradt a Hetesben már megszokott. Ugyanez a helyzet az Intézővel is. Az Internet Explorer 9-es verziójának még a Béta változatát telepíti a rendszerre, nem működik tökéletesen, viszont nem is engedi telepíteni a véglegest, mivel ugyebár nem teljesen eredeti a Windows ezen példánya. Ugyanezen okokból nem telepíthető a Microsoft víruskeresője sem. Az Avast! és az AVG telepítésekor kékhalál! Viszont az Avira gond nélkül felkúszik, frissíti magát és működik rendesen. Víruskergetőm tehát van. Nincs kedvem telepítgetni programokat, így hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálom futtatni a Windows 7 alá másik partícióra telepített Opera böngészőt. Meglepetésemre, annak ellenére, hogy a 8-ba nincs telepítve gond nélkül elindul és fut az Opera. Ez a gond is megoldva. Nézzük a rendszer-visszaállítást... Lehetett arról olvasni a neten, hogy simán visszaállítható a rendszer a telepítéskori állapotába. És valóban, létezik egy ilyen lehetőség, bár ennek futtatásához szükség van a 8-as telepítő lemezére. Nos, nekem olyanom nincs, úgyhogy ezt a lehetőségét nem próbálom ki. A Vezérlőpultban sem látni komoly változást azon kívül, hogy még lehetőség sincs a nyelv módosítására. Ez bizonyára majd változni fog, mint ahogy rengeteg minden ezen kívül is. Legalábbis nagyon remélem... Mivel kipróbáltam rajta az eddigi aktivációs programokat, ezért a számítógép tulajdonságait nem tudom bemutatni, mert valamelyik a futtatottak közül eltüntetett belőle mindent, úgyhogy csak egy üres ablak jelenik meg (jelzem, hogy az slmgr -rearm parancs sem működik, azt mondja "'slmgr' is not recognized as an internal or external command, operable program or batch file". Minden nem lehet tökéletes... Egyenlőre ennyit az új verzióról (talán még nem is igen érdemel többet), persze ez csak egy felületes és hirtelen próba volt, kifejezetten a megjelenésére, használatára koncentrálva. Mindent egybevetve, aki szeretne a jól működő Windows 7 helyett telepíteni egy olyan Hetest, amelyik nem eredeti, csak angolul beszél, és kizárólag fekete háttérkép választható (mivel hogy nem eredeti), annak kifejezetten jó választás lehet ez a Nyolcasnak becézett Hetes. Komolyra fordítva a szót, egyenlőre nem ajánlom senkinek a Windows 8 eme nagyon-nagyon korai változatát, várjuk meg azt a verziót, amit már a Microsoft is elég jónak tart ahhoz, hogy közkinccsé tegye. Úgyhogy búcsúzom is a Windows 8-ból, legközelebb már újra a nekem jól bevált Hetesből jelentkezem... | |
Kategória: Windows 8 | Megtekintések száma: 2845 | |
Hasonló anyagok: |
Összes hozzászólás: 5 | |||||||||||
| |||||||||||