Főoldal » 2010 » Június » 7 » A számítógép karbantartása: ahogy én csinálom...
21:57:54
A számítógép karbantartása: ahogy én csinálom...

Tény és való, már megvan vagy két éve a számítógépem (lehet, hogy egy kicsivel több is). Időnként gyanús hangok hallatszanak belőle, a Faterom szerint már régen ki kellett volna takarítani, mert ezeknek a masináknak szükségük van arra, hogy időnként megtisztítsák őket  kívül-belül (igen őket, nem azokat, a Fater élőlényként kezeli ezeket a masinákat). Gyakran szétszedi, pucolgatja a masináját (mert neki is van, csak ő ért hozzá), porszívó, ecset, meg ki tudja mi minden van a keze ügyében és egy-két órát elpepecsel vele úgy negyedévente. Nahát ez velem nem fordulhat elő! Ami működik, ahhoz nem nyúlunk, az a tuti. De sajnos mostanság, mint már írtam, egyre többször hallani szöszmötölést, kerregést és egyéb gyanús hangokat a masinából. No nem bánom, ugorjunk neki, szedjük szét, takarítsuk ki. Ha apámnak nem okoz gondot, akkor ez nekem sem jelenthet problémát.
Természetesen az ilyen komoly munkát gondosan meg kell tervezni. Tehát először is a szerszámok. Mi is kell? Csavarhúzó. Ez nem jelenthet gondot, természetesen van két csavarhúzóm is, előkeresem, kikészítem. Egészen jól haladok. Ecset is kell, láttam apámnál, hogy azzal szöszmötöl. Ez már nagyobb gond. Van ugyan egy ecset az előszobában elrejtve, de nem hiszem, hogy az a bazi nagy korongecset megfelelő ehhez a munkához (még festésnél hagyhatta itt a szobafestő), egyébként is olyan kemény a szőre, mint a beton. Ez az ecset kérdés most megfogott, ezen el kell gondolkozni. Irány tehát a konyha, az ember ilyenkor gondolkodást serkentő szerekkel él, tehát kinyitok egy sört. És meg is jön az ihlet, ecset ugyan nincs, de van egy remek elhasznált fogkefém. Az biztos jó lesz. Fogkefe a csavarhúzó mellé. Pihenés, amíg tart a sör. Porszívót becipelem, mikor elfogyott. A sör. Úgy tűnik, sikerült mindent összeszednem.
Akkor ugorjunk neki. Először is szét kell szedni. Kábeleket kihúzom, gépet felteszem az asztalra. Keressük meg a csavarokat, amelyek egyben tartják a masinát. Igen, megvannak. Hat. Elő a csavarhúzót. Nem olyan. Ez másmilyen, mint a csavar. A bánatnak kell ennyiféle csavart kitalálni. Van két csavarhúzóm is, szépek, újak, egyik kisebb, másik nagyobb, még sosem voltak használva. Nem is lesznek. Egyenlőre. Kisebb gond van, tehát irány a konyha. Hova a bánatba tettem az előbb a sörnyitót? Lázas keresés. Sörnyitót nem találom, de hopp, itt van még egy csavarhúzó. Ez kereszt. Jó lesz. De csak a sör után. Kénytelen vagyok kinyitni nyitó nélkül. Ez egyébként is jobban megy, mint a gép karbantartása (ezt mindig apám mondja a takarításra - jól hangzik). Vissza a géphez. Sikerült kiszednem a csavarokat. Mind a hatot. Hármat elég lett volna. Basszus! Ennyi fölösleges munkát! Leoperáltam az oldalfalat, nem is olyan egyszerű, mindenféle pöckök is tartják alul, meg felül. Nézzünk bele a masinába. Úristen! Ennyi kosz nem fér bele egy ekkora dobozba...
Óvatosan kilibikókázok vele az erkélyre, hogy legalább a nagyját ott kiszórom belőle. Rázom, ütögetem. Szép kupac kosz az erkélyen. Majd a szél elviszi. Vissza a szobába. Természetesen géppel együtt.
Porszívóval kiszívom a nagyját, próbálom a fogkefével közben maszatolni. Nem az igazi. Az ecset jobb lenne. Mindegy, most már jobban néz ki. Már látszanak a panelek is. Nini, ez a videókártya. Ezen is van ventillátor. Mi a francnak ennyi ventillátor, egy ilyen kis gépbe. Most már profi vagyok csavarhúzóban, csavar ki, videókártya szintén. Milyen kicsi ez a ventillátor! És egyáltalán nem látszanak a lapátjai a kosztól. Ez így valószínűleg nem jó. De így nem tudom megtisztítani. Le kell szedni a panelról. Nem gond, három csavar. Leszedem, kiesik a kezemből. Nem húztam ki. De hülye vagyok! Kihúzom. Most már kijön. Ennek a megtisztításához viszont tökéletes a fogkefe. Nini, eredetileg átlátszók voltak a lapátok. Hurrá, most már megint. Átlátszók. Nagyjából. Visszaszerelem a kártyára, bedugom, és visszateszem a videókártyát is.
Ennyi elég volt mára, eltelt két és fél óra. Visszadugom a kábeleket a gépbe, mert még kellene ma használnom. Az oldalfalát nem teszem fel, mert még úgyis folytatom holnap. Gépet bekapcsolom tényleg, mintha jobb lenne a hangja. Öt másodpercig. Akkor kikapcsol. Miért is? Nézzük újra. Bekapcsolom... öt másodperc...kikapcsol.
Erre inni kell egy sört! Megittam. Most itt ülök apám gépe előtt (hál' Istennek, ez működik), és erőt gyűjtök, mert holnap meg kell csinálnom a gépet. Minek nyúltam hozzá? Ami működik, ahhoz nem szabad nyúlni...
Majd holnap...
Ha sikerül, megírom. Ha nem, akkor is...
Ja, és szívesen várok ötleteket, tanácsokat. Apámnak nem szívesen szólnék, ciki lenne. Folyton zrikáltam az állandó takarításért...



Kategória: Windows 7 leírások | Megtekintések száma: 5626 | Hozzáadta:: Mixáj
Címkék (kulcsszavak): takarítás, számítógép, tisztítás, Computer, karbantartás

Hasonló anyagok:

Összes hozzászólás: 5

| 4. hozzászólás | Dátum: 2010.07.01

Ahogy én csinálom (2-3 havonta)

Egy gép takarításakor szükséges a türelem, a szabadidő és soha nem szabad kapkodni! Nem éri meg, ha a nagy "rohanásban" befingik a masina! wink

A gép takarításhoz szükséges:
- sűrített levegő (spray kivitelben, 1-2 palack)
- a lehető legpuhább szőrű ecset (kb 5 centi széles)
- tiszta alkohol (nem sör és nem a gyomorba)
- hővezető paszta
- a megfelelő csavarhúzó(k)
- min. 2-3 óra "szabadidő"

A takarítás
- a gépet leállítjuk (gy.k.)
- az összes kábelt távolítsd el (tápkábel, monitor, internet, stb)
- miután a gép leállt és az összes kábel el lett távolítva nyomd meg párszor a bekapcsoló gombot (miért is? gúgli... tongue )
- szereld le az oldallapot (ha ez fent van, picit nehéz lesz a következő művelet)
- szereld ki (óvatosat) a videókarikatt, a memóriá(ka)t, a vinyókat, meghajtókat, ventilátorokat. Az alaplapi kábelek csatlakozásait is bontsd (ajánlott papíron jegyzetelni előtte mit és hova!), majd szereld ki az alaplapot és végül a tápegységet is.
- ha a gép háza tök üres, akkor jöhet a porszívó (kizárólag ehhez ajánlott a használata mivel elektrosztatikus, ami nem igazán jó a sok-sok apró kütyünek, melyek az alaplapon, a videókarin, stb találhatóak). amint kész a porszívózás, jöhet még egy utólagos törölgetés is, pl pronto. semmi por ne maradjon! cool
- jöhet az alaplap, videókari, memóriák. elsőként az ecsettel eltávolítom a port, majd a sűrített levegővel eltávolítom a maradékot (ezekben benne van a hűtőbordák előzetes takarítása is)
- alaplap: processzor hűtőborda eltávolítása, processzor kiemelése. a régi hűtőpaszta teljes eltávolítása, majd a felületek tisztítása a tiszta alkohollal. a hűtőborda és a ventilátor kap még egy tisztítást, majd a pasztával érintkező felület is még egy alkoholos tisztítást.
- videókari: dettó alaplap+proci tisztítása
- memória: ecsettel a por eltávolítása, majd a sűrített levegő
- a por eltávolítása még a merevlemezekről, meghajtókról, kábelekről, ventilátorokról és a tápegységről/ből.

Összeszerelés
- proci visszahelyezése, hűtőpaszta felvitele a processzor és a videókari esetében. hogy mennyi is kell arról többféle megoldás is található a gúgliban. Én saját tapasztalat alapján (mivel a gép nonstop megy és picit erőteljesebb játék van a gépen, mint a passziánsz) picivel többet teszek oda, mint egy "filmrétegnyi".
- ha a proci és a hűtése a helyén, mehet (a már tiszta) tápegység és alaplap a helyére. a szükséges kábelek csatlakoztatása, memóriák, videókarik, vinyók, stb visszaszerelése + az ezekhez szükséges kábelek csatlakoztatása.
- amikor minden kész, irány egy cigi. Zsibbadt fejjel kapásból lehet hülyeséget csinálni! Ez kb 10-15 perc, addig a gép is "bemelegszik" szobahőmérsékletre. (semmilyen külső kábel nem lett még csatlakoztatva!)
- cigi megvolt, még egyszer átlesem a masinát, minden kábel a helyén van-e, mindent visszaszereltem és megfelelően rögzítettem-e...
- ha minden passzol jöhetnek a külső kábelek (internet, usb-k, stb és végül a tápegység), majd pár ima után beröffentem a masinát.

Ezen módszerrel eddig mindig sikerült pöpecre kitakarítanom a gépet, sosem ment gallyra semmi a takarítások folyamán és a masina is megfelelően dohog a mai napig mellettem. Ha bármi bakit találsz a leírásomban, kiabálj mint állat. Tanulni mindig lehet! smile


Mixáj | 5. hozzászólás | Dátum: 2010.07.01

Úgy könnyű, ha valaki ért hozzá...(különben is igyekeztem minden hibát belevenni, amit el szoktak követni rajtam kívül mások is) tongue

djtboy | 2. hozzászólás | Dátum: 2010.06.08

Hú Porszívóóó ! az veszélyes inkább sűrített levegő , mert könnyű le szippantani 1 jampert . És igen is ezeket a masinákat élő lény ként kell kezelni habár nem azok a rendszeres törődés meg hálálják !

jó az írás
smile


| 1. hozzászólás | Dátum: 2010.06.08

Nagyon jól szórakoztam és kicsit magamra is ismertem biggrin

Mixáj | 3. hozzászólás | Dátum: 2010.06.08

tongue
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]